Szerkesztő bejegyzései

Felsrófolja a telekárat a csok

Rohamléptekkel indultak el felfelé a telekárak – mondta a szakértő a Híradónak -, a csok lendíti fel a piacot. Ő azt ajánlja, aki építkezni akar, vegye meg minél előbb a telket, aki viszont új lakást venne, annak érdemes lehet várnia, mert hamarosan sokkal nagyobb lehet a kínálat, mint most. A csok egyébként már hat nagy bankban és a takarékoknál is elérhető.

Szakértők szerint a csok-program miatt már most 2,6 százalékkal emelkedtek a telekárak. Budapesten továbbra is a hegyvidéki 12. kerület a legdrágább, Miskolcon viszont már 7 millió forintért is lehet telket venni. Drága Sopron is, ahol átlagosan 19 millióért kínálnak egy építési területet. A budapesti kerületekben – a 2., 3. és a 16. kerületet leszámítva – az árak nagyságrendileg megegyeznek a vidéki nagyvárosokéval. A legolcsóbb a 20. és a 23. kerület, de 10-17 millióért is vannak már területek, például a 17. és a 18. kerületekben.

A Híradónak nyilatkozó szakértő szerint, annak, aki csok-kal akar családi építeni, minél előbb érdemes egy erre alkalmas területet venni, mert azzal szembesülhet, ha sokat vár, elfogynak a telkek, és az árak is mennek fölfelé. Aki viszont új lakásba költözne, lehet, érdemes várnia egészen addig, míg a sok új ingatlan meg nem jelenik a piacon, hiszen így a beruházóknak versenyezniük kell a vásárlókért, ami az árak csökkentésével is járhat.

Forrás: M1/Híradó

Taxistüntetés: az összes tűzoltódarut Budapestre rendelték

A hivatalos magyarázat szerint “szolgálati feladat ellátására” vezényelték a fővárosba szinte az összes vidéki tűzoltódarut hétfő hajnalban, a Lánglovagok.hu szerint azonban a taxistüntetéssel lehet összefüggésben az intézkedés.

Budapestre rendelték hétfőn a vidéki tűzoltódarukat, csak a zalaegerszegi és a veszprémi maradt az állomáshelyén, de azok amúgy sem riaszthatók – írta a Lánglovagok.hu.

A darukat január 18-án hajnalban, a taxistüntetés kezdetekor rendelték a fővárosba. A portál magyarázata szerint a kormányzat előre készülhetett az Uber ellen tüntető taxisok blokádjára.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője annyit közölt, hogy a darukat “szolgálati feladat ellátására” vezényelték a fővárosba. Az ország tűzvédelme mindenhol biztosított – tette hozzá. A tűzoltóportál azonban azt írja, hogy ha életmentés miatt azonnali darus beavatkozásra lenne szükség, nem biztos, hogy mindenhol időben odaérne a segítség.

Forrás: hvg.hu

 

Az olimpiai bajnok ellen csatáznak Hosnyánszkyék

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára az Eb-elődöntő és az olimpiai kvóta a tét kedden a horvátok elleni negyeddöntőben.

Ahogy várni lehetett, Grúzia nem okozott megoldhatatlan feladatot a magyar férfi vízilabda-válogatott számára, hiszen a Benedek-csapat magabiztosan, 14-3 arányban győzte le a keletieket vasárnap.

Gálának indult a találkozó, hiszen az első négy támadásunkat góllal fejeztük be, ráadásul a védekezésünk is klappolt, azonban az első negyed hátralévő idejében már megakadt a támadójátékunk, míg a grúzok egyszer feltörték a reteszt (4-1). A második nyolc percben minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt, mindkét fél nagyon pontatlan volt támadásban, viszont a játékrész második felére már belejöttek a gárdák, s a mieink négyszer, míg a grúzok egyszer találtak be (8-2).

A harmadik felvonásban már tartalékoltunk a negyeddöntőre, több olyan játékos is szóhoz jutott, akik eddig egyáltalán nem vagy csak alig töltöttek pár percet a medencében, ám ennek ellenére sikerült tovább növelnünk előnyünket (11-3). A záró etap nagyon egyhangú volt, köszönhetően annak, hogy a keletiek teljesen elkészültek az erejükkel, mi viszont nem vittük túlzásba, mindössze három gólt lőttünk, de így is egy magabiztos, nagyon fölényes sikert arattunk (14-3).

A győzelmünk egyébiránt azért is volt fontos, mert ha a szerbiai Európa-bajnokságon nem szerez olimpiai kvótát a magyar válogatott, akkor ezen sikernek köszönhetően részt vehet az áprilisi, Triesztben rendezendő olimpiai kvalifikációs tornán.

Kedden az eddigi legnehezebb feladat vár a Benedek-csapatra, hiszen a regnáló olimpiai bajnok, avagy Horvátország ellen kellene kiharcolni az elődöntőbe jutást. Azonban még a legutóbbi egymás elleni eredmény ellenére – a horvátok 15-12-re vertek minket a Világliga Szuperdöntőjének csoportkörében – sem kell hanyatt esnünk Ivica Tucak együttesétől, hiszen perpillanat számos fontos hiányzója van déli szomszédunknak. Petar Muslim és Paulo Obradovic sérülés miatt nem szerepelhet, míg Niksa Dobudot négy éves eltiltását tölti doppingellenőrzés kihagyása miatt. Három meghatározó játékosa nélkül pedig nem az igazi a horvát csapat, láthattuk ezt az első fordulóban a szerbek ellen is, amikor nagyon simán, 13-6-ra kaptak ki.

“Elsősorban ilyenkor már nem a taktikai dolgok döntenek, hanem az, hogy a csapat mennyire hisz abban, hogy jó. Én pedig úgy látom, hisz” – nyilatkozta Benedek Tibor szövetségi kapitány a hétfői edzést követően az MTI-nek. “A horvát egy nagyon rutinos csapat, ezáltal nincsen meg benne az a lendület, ami bennünk igen, ezt kell kihasználnunk: azt a dinamikus játékot, ami most jellemző ránk. Ezen kívül olyan magabiztosan kell játszanunk, ahogy eddig a gyengébb ellenfelekkel vagy akár a görögök ellen is. Amennyiben meg tudjuk akadályozni, hogy ne legyen rossz periódusunk, akkor perpillanat jobb csapatunk van, mint a horvátoknak” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Forrás: hatharom.hu

 

Nem fizet az egri kórház – munkásgyűlés lesz

Munkásgyűlésre készülnek az egri Markhot Ferenc kórház dolgozói, mintegy 1500 alkalmazott, mert a Kúria döntése ellenére sem fizeti ki az állami fenntartású intézmény a három éve jogtalanul visszatartott béren kívüli juttatást, azaz cafeteriát, adták hírül a munkásgyűlést szervező dolgozókat képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Alkalmazottanként több százezer, összesen pedig csaknem félmilliárd forintról van szó a közlemény szerint. A napokban a Kúria a felperes dolgozók javára döntött: jár nekik a visszatartott cafeteria értéke, évente egyhavi bérnek megfelelő összeg.

A kórháznak fizetnie kellene, de most azzal bújik ki a kötelezettség alól, hogy csak annak az öt dolgozónak akar fizetni, akiket a bíróság előtt képviselt a szakszervezet, a többi, mintegy 1495 alkalmazottal inkább egyoldalúan felmondta a béren kívüli juttatásra vonatkozó megállapodást.

Az érintett dolgozók a közlemény szerint nem hagyják veszni a jogos juttatásukat, 20-án, szerdán munkásgyűlésen döntenek arról, mit tesznek azért, hogy hozzájussanak a visszatartott pénzhez.

A Kúria döntése szerint 2013-ig visszamenőlegesen kárpótolni kell az 1500 dolgozót.

Forrás: Index

Egy-egy sávon szabad a Bajcsy és az Andrássy

Nincs egyezség, a Deák tér blokád alatt marad, a taxisok reggel 8-ig ott lesznek, de egy-egy sávon megindulhatott a forgalom a József Attila utcától az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út felé késő délután. A Deák Ferenc tértől továbbra sem lehet a Bajcsy-Zsilinszky út felé autóval eljutni. Hatalmas a torlódás.

Taxisokból álló küldöttség indult délután a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, valamint az Uber irodájához, hogy választ kapjanak arra, mikor teljesítik követeléseiket. A taxisok azután döntöttek így, hogy nem született megállapodás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen, így a taxisok folytatják az Uber ellen meghirdetett budapesti demonstrációjukat. Az kora reggel óta tart a fővárosban a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében. A helyszínen mintegy száz gépkocsi sorakozott fel, egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat, jelentős torlódást okozva. A helyszínt a rendőrség biztosítja.
Czifery Csaba, a Magyar Taxisok Szakszervezetének elnöke azt mondta, számukra az az egyetlen lehetséges megoldás, ha megszűnik az Uber, vagy ezen szolgáltató is azokat a feltételeket teljesíti, amelyeket a “hivatásos” autósoknak kell. Ha a négy felsorolt helyszínen nem kapnak pozitív választ vagy egy közeli határidőt az Uber beszüntetésére, lezárják a forgalom elől a teljes Bajcsy-Zsilinkszy út-Andrássy út-József Attila utcai kereszteződést – mondta a szakszervezeti elnök, aki később jelezte: a Nemzetgazdasági Minisztériumnál nem fogadták a taxisok küldöttségét.
Mindenki jót akar

Időközben megszólalt a közösségi személyszállító is, amely szerint a budapesti taxisdemonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, amely figyelembe veszi az új technológiák jelenlétét és pozitív hatását. Előzőleg Tarlós István főpolgármester közölte: az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben, de Budapestnek nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége az alkalmazás betiltására.

Az M1 helyszínen lévő tudósítója kora délután azt jelentette, a taxisok már nemcsak az Uber, de minden olyan internetes fuvarmegosztó szolgáltató ellen tüntetnek, amely számukra bevétel-kiesést jelenthet. Azt mondják, ezeknek a társaságoknak a jelenléte sokkal többet vesz ki a zsebükből, mint az, ha akár napokig itt kell állniuk, bár erre logisztikailag egyelőre még nem készültek fel. Azt is tudni már, hogy több területfoglalási engedélyük is van, így akár a város több pontját is lezárhatják, akár menet közben is. Az első ilyen helyszín a teljes Bajcsy-Zsilinszky út lehet.

Lázár: a szerdai kormányülésen tárgyalnak a taxisok ügyéről

A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét – reagált Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben. A miniszter közölte: mindenkivel konzultálnak, és a közlekedési államtitkárság már több alkalommal is egyeztetett a taxisok képviselőjével. Mérlegelni fognak minden javaslatot – tette hozzá Lázár János.

A Bajcsy és az Andrássy egy részét is lezárták

A tiltakozó taxisok lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét hétfő délután, sok taxi keresztbe állt az úttesten – jelentette az M1 tudósítója a helyszínről. A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével “nem foglalkoztak érdemben” a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára állítólag azt mondta küldöttségüknek, “lelkiekben velük van, egyebet nem tehet”. A szervezők azt közölték, hogy 140 taxis vesz részt a hétfő reggel óta tartó demonstráción.

BRFK: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére korábban azt válaszolta, hogy a hatályos jogszabályok alapján, a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítják a demonstrációt. Hétfő délután aztán felszólítást tett közzé honlapján, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A BRFK hangsúlyozta: a demonstráció résztvevői jelenlegi magatartásukkal jogsértést követnek el, és felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél “állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát”, amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Egy-egy sáv szabad a Bajcsyn és az Andrássyn

Egy-egy sávon megindulhatott a forgalom a József Attila utcától az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út felé késő délután, miután az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok eltávolították keresztben álló autóikat az úttestről – jelentette az MTI helyszíni tudósítója -, a Deák Ferenc tértől azonban továbbra sem lehet a Bajcsy-Zsilinszky út felé autóval eljutni. Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is. Azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Hozzátette: nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások.

NFM: a kormány a szabályosan dolgozó taxisok oldalán áll

A kormány a tevékenységüket legálisan, a kormányrendeletben rögzített személyi és műszaki feltételek betartásával végző, adófizető taxisok oldalán áll – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn a taxistüntetés résztvevőit fogadva. Az NFM közleménye szerint az államtitkár megerősítette: a minisztérium rendszeres párbeszédet folytat a szektor képviselőivel. “A kormányzat a jövőben is minden szükséges lépést megtesz az utasok élet- és vagyonbiztonságát, a taxisok munkáját, megélhetését biztosító feltételek megerősítése érdekében” – hangsúlyozta közleményében az NFM.

Forrás: hirado.hu