Szerkesztő bejegyzései

Nem tudja, mennyi pótlék jár Önnek? Segítünk

Mi az az alapbér és milyen bérpótlékok vannak? Mikor jár délutáni és mikor éjszakai pótlék? Mennyi jár ügyelet és készenlét esetén? Meddig kell megérkeznie a fizetésnek? Lehet azt kérni készpénzben is? Hasznos munkajogi kisokos munkavállalóknak, de akár munkáltatóknak is.
 

A munka törvénykönyve hatályos szabályai alapján az elvégzett munkáért munkabér jár, amelyet alapbérre és bérpótlékokra lehet osztani. Az alapbér kétféleképpen határozható meg, egyrészt – ha nincs külön rendelkezés a munkaszerződésben – időbérként, vagyis például napi nyolc órában, azaz teljes munkaidőben, heti 40 és havi körülbelül 160 órában. Az alapbért úgy kell megállapítani, hogy elérje a mindenkori jogszabályokba foglalt minimálbért, illetve garantált bérminimumot, középfokú iskolai végzettséghez kötött pozíciók esetén. A bruttó minimálbér 111 ezer (nettó 73.815) forint, a garantált bérminimum pedig 129 ezer (nettó 85.785) forint 2016-ban.

A másik lehetőség, hogy a munkabért nem tisztán időbérként állapítja meg a munkaadó, hanem teljesítménytényezőt is alkalmaz. Ha teljesítménybért állapítanak meg, akkor teljesítménytényezőt is hozzá kell rendelni, objektív alapon, vagyis csak olyat lehet elvárni, amely teljesíthető az adott munkaidőben – magyarázta Cselédi Zsolt munkajogász, az Oppenheim Ügyvédi Iroda munkatársa a Kossuth rádió Napközben című műsorában.

Amikor mások pihennek 

A bérpótlék az alapbéren felüli juttatás. Ha a jogszabály valamilyen időszakra bérpótlék fizetését írja elő, akkor nemcsak a bérpótlék jár, hanem az alapbér arra az időszakra eső időarányos része is – hívta fel a figyelmet. Az egyik legfontosabb bérpótlék a vasárnapi pótlék: a kereskedelmi szektorban vasárnap 50 százalékos bérpótlék jár, illetve egyéb feltételek teljesülése esetén még plusz 50 százalék is lehet. Ez vonatkozik a munkaszüneti napon történő munkavégzésre is, amikor szintén 100 százalék jár – sorolta.

Többet lehet keresni délután és éjszaka

Ha a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változik, vagyis valaki műszakos munkát végez, akkor a 18 és 6 óra közötti időtartamban műszakpótlék jár neki, aminek mértéke 30 százalék. Az éjszakai pótlék 22 és 6 óra között jár, mértéke 15 százalék – fűzte hozzá.

Túlórára és ügyeletre is pluszpénz jár 

Fontos bérpótlék a rendkívüli munkavégzéséért járó, vagyis a túlórapótlék. Csak akkor jár, ha a törvény definíciója alapján az idő tényleg rendkívüli munkavégzésnek minősül. Az alap 50 százalék, heti beosztás szerinti pihenőnapon pedig 100 százalék. Előbbit szabadidővel is lehet pótolni, illetve a 100 százalékból 50 százalékot is lehet csinálni, ha a rendkívüli munkavégzés mértékével megegyező mértékű szabadidőt is biztosít a munkáltató – mutatott rá a munkajogász.

Ügyelet esetén 20, készenlétkor pedig 40 százalékos bérpótlék jár. Mindkét esetre igaz, hogy ha ténylegesen munkát végez a munkavállaló, akkor azt az időt munkabérrel is honorálni kell, és ha az ügyelet alatt nem megállapítható, mennyi munkát végzett, akkor 50 százalékos bérpótlék jár – tette hozzá Cselédi Zsolt.

Forrás: Kossuth Rádió – Napközben

Hamarosan robbant a Ratkó-generáció

A nyugdíjrendszert és a megszigorított gyógyszerkasszát is feszegeti a Ratkó-generáció, amelynek tagjai hamarosan elérik azt a 60-65 éves kort, amikor a népbetegségek tömegesen jelentkeznek – mondta Zalai Gábor, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökségi tagja a Világgazdaságnak.

Becslések szerint évi 200 ezer új páciens jelenik meg a következő években az egészségügyi ellátásban, kétszer annyi, mint az 1953 és 1957 között születettek belépését megelőzően.
Ebből a szempontból – jegyzi meg a szakember – rosszkor csökkentették a gyógyszerek támogatását, az erre fordított összeg évek óta stagnál, a kassza évek óta nem kapja meg azokat a forrásokat, amelyek biztosítanák a magyarok számára az Európában rendelkezésre álló gyógyszerkinccsel elérhető gyógyulási esélyeket.
Emellett a magyarok egészségügyi mutatói rosszak: a születéskor várható élettartam és egészséges évek száma tekintetében Magyarország a férfiak és a nők esetében is a sereghajtók közé tartozik az OECD-országok között – olvasható a Világgazdaságban.
Forrás: Világgazdaság

Kutyahideg lesz és támad a hó

Ma este már számíthatunk hózáporokra, holnap hajnalra pedig jelentősen elhűl a levegő.

Ma eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, az északnyugati megyék kivételével többfelé valószínű csapadék: északon, északkeleten hó, délen, délkeleten a kezdeti esőt többfelé havas eső, hó válthatja fel. A déli óráktól nyugat felől szakadozik a felhőzet, egyre inkább keleten lehet csapadék, estefelé északnyugaton azonban néhol hózápor kialakulhat. A megélénkülő északnyugati szelet főleg a Dunántúl északi részein kísérik erős lökések. A legmagasabb hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. Késő estére -4, + 1 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton eleinte gyengén vagy változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, majd délkeleten felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Az ország legnagyobb részén nem valószínű csapadék, csak néhol lehet hózápor. Az északi szél megélénkül, többfelé meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyobbrészt 0 és -6 fok között várható, de északon-északkeleten ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.
Vasárnap nagyobbrészt erősen felhős idő várható, de északnyugaton szakadozottabb lesz a felhőzet. Elvétve – elsősorban délkeleten – kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Az északi szél nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -5 fok között alakul.
Forrás: MET

Oscar-jelölt a Saul fia

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölték Nemes Jeles László filmjét.

Nemes Jeles Lászó, Saul fia című filmje is indul idén az Oscar-díjért a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A rangos elismerés jelöltjeit, magyar idő szerint csütörtök délután fél háromkor jelentették be Los Angelesben. A Golden Globe- és cannes-i nagydíjas holokausztdráma már 2015.december 18. óta várakozott az Oscar-díj előszobájában, hiszen már akkor lehetett tudni, hogy felkerült az esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listájára.
Idén Cheryl Boone Isaacs, az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia, hivatalos nevén az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) elnöke mellett John Krasinski színész, valamint két világhírű rendező, Ang Lee és Guillermo del Toro ismertették a jelöltek sorát.

Az Oscar-díjakat 88. alkalommal osztják ki, a díjátadó gálát február 28-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

Forrás: hirado.hu

Lerúgta a falépcsőt egy (vagy több) “kárátéjos”

Megrongálták az egri garzonház melletti ideiglenes falépcső tartószerkezetét – értesült az Fm7 Rádió. Hírportálunk nemrég készített néhány képet a helyszínen. Sajnos egyelőre nem tudni, hogy ki, vagy kik a tettesek (még feljelentés sincs), illetve hogy a hős, “kárátéjos” kedvű vandál(ok), mely harcművészet “jeles” képviselőinek gondolták magukat, amikor célzó itallal vagy anélkül vakmerően nekirontottak az agresszív, erős és provokatív deszkáknak.

 

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

 

Decemberben hírportálunk videóban mutatta meg, hogy végre elkészült az ideiglenes falépcső: