Szerkesztő bejegyzései

Erre koccinthatunk: már májszövetet is lehet nyomtatni

Ma még csak mesterséges májszövet, de holnap akár már egy teljes máj is nyomtathatóvá válik.

A technológia mögött a Pandorum Technologies áll, melynek beszámolója szerint a 3D nyomtatású májszövetek emberi sejtekből készülnek, ez pedig rengeteg előnyös dolgot jelent egyszerre. Egyrészt lehetővé teszi az olcsóbb orvosi kutatásokat, mivel lényegesen kevesebb állat-és emberkísérletre lehet szükség, emellett pedig dollármilliókat spórolhat a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cégeknek. A Pandorum társalapítója, Arun Chandru így fogalmazott: “A 3D bionyomatott minimájunk az emberi szervet utánozza, így jó tesztplatform lehet a hatékony gyógyszerek kutatásában, ami lényegesen kevesebb mellékhatással, és költséggel jár.

3d-printer-heart-640x480

A cég másik társalapítója, Tuhin Bhowmick szerint pedig a mesterségesen előállított szerveknek számos klinikai felhasználási módja alakulhat ki a jövőben, mert a biomesterséges májtámogató rendszerekkel azoknak a betegeknek is növelhetik az életben maradási esélyeit, akiknél valamilyen szervi elégtelenség alakult ki. A jövőben ez lehet a sebészeti transzplantációk egyik elsődleges megoldása, hiszen mesterséges szerveket létrehozni egyszerűbb és gyorsabb folyamat, mint a donorra várni.

Forrás: 24.hu

Ma este ismét gengsztertalálkozó lesz Egerben

 Kedd este újra összegyűlik a gengszterek krémje a Hotel Egerben a XV. Borszalonon.

A kapunyitás 18 órakor lesz (helyszíni belépő 6 ezer forint), és szokás szerint a legjobb helyi pincészetek borait kóstolhatják a gengszter-jelmezekbe bújt vendégek, miközben Rakonczai Imre Piano Bar koncertjét élvezhetik. A program a LIGET hüttében folytatódik egy zenés-táncos bulival.

Nézze meg videónkat a tavalyi eseményről:

Két éve küzd az életéért Michael Schumacher

A hétszeres Forma-1-es világbajnok pilóta 2013. december 29-én a franciaországi Méribelnél szenvedett súlyos síbalesetet.

Napra pontosan egy esztendeje rázta meg a hír a világot: Michael Schumacher 14 éves fiával volt, amikor elesett, és bár sisakot is viselt, a feje egy sziklának csapódott és kómába esett.

Schumacher állapota már a mentőhelikopterben válságosra fordult. Elvesztette az eszméletét, és a légzése is leállt. A helikopternek félúton le kellett szállnia, Schumachert intubálták, és már a szállítás alatt mesterségesen lélegeztették.

A szerencsétlenség másnapján sajtótájékoztatót tartottak a legenda állapotáról. Jean-Francois Payen,

Schumacher kezelőorvosa elmondta, tipikus síbaleset volt, ha nincs rajta sisak szörnyethalt volna.

December 31-én javulás állt be a sportoló állapotában, az agyában a nyomás stabilizálódott. Ennek köszönhetően újra meg is operálták Schumachert. A beavatkozás két órán át tartott.

Időközben egyre több részlet derült ki – főként a német Bild jóvoltából – a balesetről. Egy közeli barátja kislányához sietett, mert az elesett. Schumacher gyorsan elindult segíteni, és eközben hagyta el a kijelölt pályát.

2014

Schumacher január 3-án töltötte be 45. életévét, de az ünneplés elmaradt, a család, a barátok és szinte az egész világ a rendkívüli sportember felépüléséért szurkol.

Január 4-én arra is fény derült, hogy az expilóta sisakján fejkamera volt a baleset idején, ami használható felvételt készített a szerencsétlenségről.

Négy nappal később újabb sajtótájékoztatót tartottak. Megállapították, Schumacher sebessége megfelelő volt, az esés előtt harmadik fél, másik síelő ütközése kizárható.

A sífelszerelés tökéletes állapotban volt, a kijelölt pályaszéli jelzések a szabályoknak megfelelőek, jól láthatóak voltak.

Schumi kezelése már ekkor naponta mintegy kétezer euróba, azaz 600 ezer forintba került. Ebbe beletartozik a személyzet bére és az alkalmazott technológia is. A lélegeztető gép 100 ezer euróba (30 millió Ft), a hőterápiás készülék 25 ezerbe (7,5 millió Ft), az infúziótorony pedig 18 ezer euróba (5,4 millió Ft) kerül. Mindezeken felül agyi- és táplálószondákkal és az életfunkcióit jelző monitorral is felszerelték a kórtermét.

Január végén a Bild arról számolt be, hogy a 45 esztendős németet az ápolói minden nap átmozgatják. Ezt annak érdekében teszik, hogy Schumacher izomzata ne gyengüljön, illetve nehogy felfekvések alakuljanak ki.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Hetek múltán Schumacher pislogni kezdett, de ezeket az orvosok és az ápolók egyelőre csak reflexes izomgörcsös reakciónak tudták be.

Az idő előrehaladtával egyre kevesebb információt közölt a család a hétszeres világbajnok versenyző állapotáról. Április elején pillanatokra magához tért Schumacher.

Június 16-án pedig érkezett a hír, amit mindenki annyira várt már: felébredt Schumacher! Szűk egy hónappal később ellopták az aktáját, a gyanúsított pedig megölte magát a börtönben.

Szeptember első napjaiban hazaengedték Schumachert, akinek ekkorra már napi ötmillió forintba került az ellátása. November végén Philippe Streiff, korábbi forma-1-es pilóta azt állította, Schumacher kerekesszékben ül, memória- és beszédzavarral küzd.

2015

Újév napján az olasz Corriere dello Sport biztos forrásokra hivatkozva állította, Schumacher sírni kezd, ha meghallja szerettei hangját.

Márciusban az Expressnek nyilatkozó bennfentesek hangsúlyozták: a folyamat fájdalmasan lassú és nincs csoda a láthatáron.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Áprilisban az olasz Autosprint azt írta, korántsem véletlen, hogy ilyen kevés hírt adnak ki Schumacherről. Szerintük a magyarázat Sabine Kehm munkájában keresendő, aki szisztematikusan küldözget jogi témájú leveleket, melyben bírósági perrel fenyegetőzik, ha egy újság a legcsekélyebb információt is kiszivárogtat a német versenyző állapotáról.

Az egészségügyi személyzettel, amely Schumachert ápolja az otthonában, aláírattak egy sor nagyon szigorú és bizalmas záradékot.

Egy hónappal később hosszú idő után megszólalt Schumi menedzsere is. Mint mondta, kisebb javulások tapasztalhatóak, de még hosszú út áll a bajnok előtt.

Nyáron Bernie Ecclestone, a Forma-1 atyja úgy fogalmazott, nem akarja Michaelt ilyen állapotban látni. Úgy emlékszik rá, mint amilyen a balesete előtt volt, és így is akar a legközelebb találkozni vele.

Szeptember végén a Daily Express állt elő sokkoló információkkal. Cikkükben azt írták, a 46 éves sportoló felépülése rendkívül lassú, állapotában nincs lényegi változás, hacsak az nem, hogy testsúlya rohamosan csökken, jelenleg alig 45 kiló.

Szűk két hónapja a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) első embere, Jean Todt úgy nyilatkozott Michael Schumacher továbbra is harcol.

A napokban a német Bunte szellőztette meg, hogy Schumi újra tud járni.

Michael nagyon vékony. De újra tud járni, orvosa segítségével minden nap megtesz pár lépést és a kezeit mozgatja már – számolt be róla a lap.

 

Ezt érdemes tudni a tűzijáték szerelmeseinek

Ünnepekkor, elsősorban a szilveszterhez közeledve egyre többen vásárolnak pirotechnikai termékeket. A legfontosabb tudnivaló az, hogy magánszemély petárdát továbbra sem birtokolhat, és nem használhat. A Fogyasztóvédelem adott néhány tanácsot a biztonságos újévi tomboláshoz.

Az év utolsó napján mindenki önfeledten szeretne szórakozni. A szilveszteri tűzijáték gyújtása látványos, azonban ennek is megvannak a maga szabályai. Néhány egyszerű tanács megfogadásával azonban megelőzhetőek lennének a későbbi kisebb-nagyobb balesetek.

Ne piacról, autó hátuljából

Legfontosabb alapszabály, hogy pirotechnikai termékeket kizárólag szaküzletben vásároljunk, és ne az utcai árustól, vagy a piacon. Pirotechnikai termékekhez használati és kezelési útmutatót kötelező mellékelni. A terméken magyar nyelvű, jól olvasható címkének kell szerepelnie. Győződjünk meg arról, hogy a terméken vagy a csomagoláson szerepel-e a CE megfelelőségi jelölés. A CE-jelölést jól látható, könnyen olvasható és maradandó módon kell a pirotechnikai terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a pirotechnikai termékhez rögzített azonosító táblán vagy a csomagoláson elhelyezni.

A pirotechnikai terméket be kell sorolni különböző számú pirotechnikai osztályba. Az 1-es és a 2-es kategóriába azok a termékek tartoznak, melyeket egész évben megvásárolhatunk, mint például a tortagyertya vagy csillagszóró. A 3-mas osztályba kategorizált termékek már több hatóanyagot tartalmaznak, így ennek használata közepes kockázattal jár.

Az ilyen besorolású tűzijátékot csak év végén (dec. 28 és 31-e között) veheti meg engedély nélkül a nagykorú személy, és a fel nem használt, vagy hibás termékeket a fogyasztónak kötelessége január 5-ig visszavinni a forgalmazóhoz. A bolt pedig köteles térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. Tavaly bővebben is utánajártunk a témának, ezt itt olvashatják el! >>>

Nem lehet akármikor tűzijátékozni

Érdemes tudni, mikor használhatjuk a pirotechnikai termékeket, ugyanis a fogyasztó az utcákon, vagy például szabadidő eltöltésére szolgáló területeken kizárólag december 31-én 18 óra és a következő naptári év január 1-jén 6 óra közötti időtartamon belül használhatja a 3-mas kategóriájú pirotechnikai termékeket.

Forrás: privatbankar.hu

Ezek lesznek a munkaszüneti napok 2016-ban

Jó hír! Hat hosszú hétvége is lesz a jövő évben. Íme.

Tervezett munkaszüneti napok 2016-ra:

2016. január 1., péntek, pihenőnap (hosszú hétvége)
2016. március 5., szombat, munkanap (március 14. ledolgozása)
2016. március 14., hétfő, pihenőnap (március 5-én, szombaton kell ledolgozni)
2016. március 15. kedd (hosszú hétvége)
2016. március 28., hétfő, húsvéthétfő (hosszú hétvége)
2016. május 1. vasárnapra esik
2016. május 16., hétfő, pünkösdhétfő (hosszú hétvége)
2016. augusztus 20. szombatra esik (nemzeti ünnep)
2016. október 15., szombat, munknanap (október 31. ledolgozása)
2016. október 23. vasárnapra esik, az 1956-os forradalom évfordulója
2016. október 31., hétfő, pihenőnap (október 15-én, szombaton kell ledolgozni)
2016. november 1., kedd, mindenszentek (hosszú hétvége)
2016. december 24., szombat, szenteste, pihenőnap
2016. december 25., vasárnap, karácsony
2016. december 26., hétfő, karácsony másnapja (hosszú hétvége)

Forrás: life.hu