Szerkesztő bejegyzései

A három legnagyobb veszély szilveszter este

Akármennyire kézenfekvőnek tűnik, mégis ezek szoktak lenni a legkomolyabb problémák.

Győrfi Pál, a szervezet szóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón arra kérte az embereket, hogy ne üljenek a volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak, és ettől másokat is tartsanak vissza, mert sok baleset hátterében még mindig az ittas vezetés áll.

Tiszai Zoltán, az OMSZ központi irányító csoportjának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy kemény, hideg éjszakára kell számítani, emiatt nő a kihűlés veszélye, például akkor, ha valaki alkohol hatására elalszik az utcán.

Hozzátette: a petárdák sérüléseket okozhatnak, tavaly huszonegy ilyen baleset fordult elő. Ezért arra kérte az embereket, hogy fogják vissza a féktelen szórakozást.

Több feladat, több mentő

Tiszai Zoltán elmondta, hogy a szilvesztert megerősített szolgálattal várják a mentők: mind az irányítók, mind a kivonuló egységek létszámát növelik. Ez a nap ugyanis más, mint a többi: éjfélkor nem elül az élet, hanem éppen akkor kezdődik, emiatt a mentőkre tizenöt-húsz százalékkal több feladat hárul, sőt az éjfél utáni kritikus időszakban megduplázódnak a tennivalók.

A fővárosban naponta átlagosan nyolcszáz-ezer alkalommal riasztják az OMSZ-t, szilveszterkor azonban ez a szám nő. Mivel a szórakozni vágyók Budapest belvárosában összpontosulnak, ott plusz négy mentőautót állítanak forgalomba, de az összes megyeszékhelyre igaz, hogy többletkészültséget léptetnek érvénybe.

Ezerötszáz újraélesztés

Az évre visszatekintve Győrfi Pál megköszönte annak a 7500 mentőnek a munkáját, aki összesen 1,1 millió esetben nyújtott segítséget, 1500 beteget élesztett újra, és csaknem 40 millió kilométert tett meg.

Golopencza Pál, az OMSZ szolgálatvezető főorvosa azt mondta, hogy 2015-ben sok közlekedési baleset és közterületi rosszullét, valamint néhány szén-monoxid-mérgezés miatt is riasztották a mentőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy már gyakoriak a telefonon megkezdett sikeres újraélesztések. A főorvos arra kérte az embereket, hogy továbbra is támogassák és segítsék az OMSZ munkáját.

Forrás: 24.hu

Ötszázhatvan tonnás virslihegyet tolunk be a Tescóból

A Tesco áruházaiban a pezsgő és a virsli éves forgalmának jelentős része decemberre koncentrálódik. Virsliből csaknem 560 tonnát értékesítenek, az eladások 11 százaléka erre az időszakra esik. A pezsgő esetében még látványosabb a forgalomnövekedés, az eladások 36 százaléka bonyolódik az év végén – közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.

Az áruházlánc tapasztalatai szerint a vásárlók a pezsgő esetében márkahűek, és inkább a magyar termékeket keresik.

A decemberi virsliforgalom 40 százalékát a két ünnep között realizálja a Tesco. A virslifogyasztás évről-évre a közép- és felsőkategóriás árucikkek felé tolódik. A csemegepulti termékeknél szilveszter előtt 2-3, az előre csomagolt árunál pedig 3-4-szeresére nő a forgalom– közölték.

Az Auchan Magyarország Kft. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a társaság 19 magyarországi áruházában a virsli, a pezsgő, a lencse, illetve a különböző kocsonya alapanyagok, valamint a bőrös süldő és a darált húsok a legkeresettebb szilveszteri termékek.

Az áruházlánc a szilveszteri időszakban realizálja éves pezsgőforgalmának legnagyobb részét, de az elmúlt években a pezsgőfogyasztás nem csak szilveszterre korlátozódik, hanem már karácsony előtt megnő a forgalma.

A csemegepultjaikban mintegy 150 tonna, míg a felvágott önkiszolgáló pultoknál több mint 400 ezer terméket értékesítenek a szilveszteri időszakban. Lencséből az ünnepi időszakban az éves mennyiség mintegy fele, 60 tonna fogy, és a kereslet évről évre nő.

Az Auchan közölte:érzékelhetően nőtt a vásárlási kedv, a decemberi növekedés fő hajtóereje az adventi és a szilveszteri időszak.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. szintén azt emelte ki, hogy a szilveszteri időszakban magyarországi áruházaiban továbbra is az átlagosnál jelentősen nagyobb a kereslet a pezsgő és a virsli iránt.

Ezeken a termékeken túl a lencsét, valamint az energiaitalokat, az égetett szeszeket és a söröket keresik a vásárlók.

A Lidl áruházaiban is erősebb az átlagosnál az év végi forgalom az ünnepek, illetve az ezzel járó zárva tartások miatt – közölték.

Forrás: 24.hu

Januártól jön az e-személyi

Január elsejével megjelennek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet használni – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).

Tájékoztatásuk szerint az igazolvány a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja majd, az abba épített, magas biztonságú tárolóelemnek köszönhetően 2016-tól egy biztonságosabb és korszerűbb okmánnyal lehet ügyeket intézni.

Mint írták, a személyazonosító okmányok történetében forradalmi újításnak számított, amikor 2000. január 1-jén bevezették az érvényben lévő követelményeknek megfelelő, kártya formátumú személyazonosító igazolványt. A technika fejlődésével azonban szükségessé vált az újítás, ennek köszönhetően az új okmány biztonságos módon egyesít különböző, a vizuális és elektronikus személyazonosításhoz kapcsolódó elemeket.

Januártól ilyet adnak

Az új személyazonosító igazolvány használatára történő átállás fokozatos lesz, január 1-jét követően, ha az állampolgár személyazonosító igazolványt igényel, akkor számára már az újfajta okmányt állítja ki a hivatal.

Az igazolvány amellett, hogy vizuálisan tartalmazza a jelenlegi személyazonosító igazolvány adattartalmát, olyan beépített, magas biztonságú chippel is rendelkezik, amely tárolja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is.

Nincs párhuzamosság

Hangsúlyozták, hogy egyszerre csak egy funkciót lehet majd használni, megakadályozva ezzel, hogy több adat is hozzáférhető legyen az arra nem jogosultak számára. A kártyán elektronikusan tárolt adatokhoz való teljes hozzáférésre nincs lehetőség.

Forrás: Metropol

A tél eddigi leghidegebb napjai jönnek

Mínusz 15 fokig is csökkenhet a hőmérséklet a következő napokban, és több helyen havazásra is számítani kell. Szilveszter éjjel is kemény mínuszok várhatók.

Szilveszter napján az ország nagy részén derült lesz az ég, csak a Dunántúlon lehet kevés felhő az égen. Csapadék nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -2 és +2 fok között valószínű. Késő estére -3, -10 fok közé hűl le a levegő –közölte honlapján az Országos Meteorológiai Intézet.

Újév reggelén a Dunántúlon már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és nyugat felől hószállingózás, gyenge havazás terjed keleti irányba, amely estére hozzávetőleg a Tisza vonaláig juthat el. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -11 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb, a Nyugat-Dunántúlon egy-két fokkal enyhébb idő valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -3 fok között alakul.

Forrás: M1

Garázstűz és csőtörés egy helyen Egerben

Egyidőben kigyulladt egy 10 négyzetméteres garázs és és eltört egy vízcső a Deák Ferenc úton kora este Egerben. A katasztrófavédelem munkatársai megakadályozták a tűz továbbterjedését, a vízmű pedig elzárta a vízcsapokat.

Hevesi Katalin katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a két eset között nincs összefüggés.

A garázstűz helyszínére a városi hivatásos tűzoltók két egységét riasztották, az oltást a Heves megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A tűz továbbterjedését egy vízsugárral azonnal megakadályozták, majd az eloltását követően az oltáshoz használt vizet elvezették az útburkolatról a csatornába, hogy le ne fagyjon.

A csőtörésnél a vízmű szakemberei már elzárták a csapokat.