Szerkesztő bejegyzései

Lemondott Kiss László úszókapitány

Kiss László lemondott a magyar úszóválogatottnál betöltött szövetségi kapitányi tisztéről.

Az elhatározásra a szerdán történtek késztették, miután megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján – indokolta lépését Kiss László. “Én jóindulattal voltam irántuk, semmit sem követtem el sem Hosszúékkal szemben, sem a magyar úszás ellen, hogy ilyen elbánást érdemeljek, mint amilyenben a médiaeseményen részem volt” – jelentette ki.

A szerdai sajtótájékoztató végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnoknő faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele.

“Méltatlan ez az egész” – nyilatkozta a szakember. “Korábban négy olimpiáról is aranyéremmel térhettem haza úszóink jóvoltából, s azt kívánom, hogy Hosszú Katinkáék is éljék át ezt a boldogságot a riói olimpián, amelyen én már nem leszek ott, mert ezennel lemondok kapitányi tisztemről” – közölte Kiss László.

Budapest, 2016. január 6. Kiss László szövetségi kapitány nyilatkozik Hosszú Katinka többszörös világ- és Európa-bajnok versenyző sajtótájékoztatója után a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2016. január 6-án. Hosszú Katinka úszónő nem fogadta el a Magyar Úszó Szövetség szerződésajánlatát, a sajtótájékoztatón széttépte a szerződéstervezetet. MTI Fotó: Soós Lajos

A szerdai sajtótájékoztatón Hosszú felrótta Kiss Lászlónak, hogy – az úszónő állítása szerint – először csak hétfőn, egy órával azelőtt hívta őt, hogy az MTI-ben megjelent a kapitánnyal készült interjú.

Kiss László hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról. Hosszú decemberi felvetéseire kitérve többek között elmondta, hogy tudomása szerint a januárban átadandó Tüskecsarnokban beszerelik majd a szövetség által a hollandoktól megrendelt 73 millió forintos víz alatti kamerarendszert, amely segít az úszóknak a technika elemzésében. Amellett a Komjádi uszodában is rendelkezésére áll Hosszú Katinkának a kért külön helyiség – tudatta Kiss László. Ezt kiegészítette azzal, hogy Hosszúnak az első, december végi sajtótájékoztatóján elhangzott panaszát – amely szerint kénytelen volt a medence partján átöltözni – nem érti, hiszen ő maga már jóval korábban átadta neki a Komjádiban levő sportorvosi szoba kulcsát.

“Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de úgy nehéz ilyen kérdésekben dűlőre jutni, ha – bár Katinka a sajtótájékoztatóján a párbeszédet ösztönözte – a megbeszélésektől elzárkózik” – nyilatkozta hétfőn a kapitány.

A szerdai médiaösszejövetelen, amelyet Hosszú hívott egybe, az úszónő megismételte kifogásait a MÚSZ-szal szemben, amely megítélése szerint nem jól működik. A kritikus megjegyzések közepette széttépte azt a 12 millió forintos szerződésajánlatot, amelyet a Gyárfás Tamás elnök vezette MÚSZ kínált fel neki a nyári riói olimpia előtti felkészülésének támogatására. Gyárfás ezután is kiemelte, hogy Hosszú kéréseit, így az uszodai saját öltözőre vagy az állandó masszőrre vonatkozót, teljesítették, emellett megrendelték az úszótechnikát elemző kamerarendszert is.

Budapest, 2016. január 6. Hosszú Katinka többszörös világ- és Európa-bajnok versenyző beszél a sajtótájékoztatóján a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2016. január 6-án. Az úszónő nem fogadta el a Magyar Úszó Szövetség szerződésajánlatát, a sajtótájékoztatón széttépte a szerződéstervezetet. MTI Fotó: Soós Lajos

“Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Katinka csodálatos a vízben, és minden gyerek őt akarja követni, de nagyon rossz az az üzenet, hogy el akar különülni attól a közösségtől, amelyhez hitünk szerint tartoznia kell, amelyhez tartozik” – jelentette ki szerdán a MÚSZ első embere. Gyárfás Tamás szerint a 2017-es világbajnokságot népszerűsítő promóciós film miatt alakult ki konfliktus a MÚSZ és Hosszú Katinka között. Az elnök az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, nem volt jelen a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen a klasszis úszó széttépte a MÚSZ által küldött szerződéstervezetet, amely 12 millió forintos támogatásról szólt, “cserébe” pedig a hazai vb népszerűsítését kérte Hosszútól.

“A konfliktus abból adódott, és ezért vállalom a felelősséget, hogy nehezményeztem annak idején, hogy a kazanyi vb előtt nem vett részt a magyarországi világbajnokságot népszerűsítő, 30 másodperces promóciós filmben. Ebben két másodpercre fel szerettük volna őt villantani, amiért ő ellentételezést kért” – mondta a MÚSZ elnöke, hozzátéve: ennek tükrében különösképpen nem tud mit kezdeni azzal, hogy Hosszú szerint ez “nem a pénzről” szól.

Hosszú Katinka azt hangoztatta, hogy még mindig úgy érzi, hogy az eredményeivel már kiérdemelte a támogatást, és nem kéne azt további követelésekhez kapcsolni. Ezért nem írta alá a szerződést – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy nem pénzt kért. “Azt kértem, a szövetség végezze a munkáját. Ezt a pénzt, amit ajánlottak, fordítsák fejlesztésre, ami biztosítja minden úszó folyamatos fejlődését” – nyilatkozott a versenyző, aki szerint nem értik egymást a szövetséggel, ugyanis ő nem egy öltözőszekrényt kért, hanem egy helyiséget, ahol elvégezheti a regeneráló gyakorlatait, illetve nem kamerát kért, ami felveszi az úszását és azt visszanézheti, hanem egy mozgáselemző szoftvert.

Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök kedden úgy nyilatkozott az MTI-nek: azt szeretné, hogy végre nyugodt, egészséges légkörben készüljenek az úszók az előttük álló nagy feladatokra, különös tekintettel a riói olimpiára.

Forrás: MTI

Ezeket az autókat keresik a tolvajok

Csökkent a gépjárműlopások száma tavaly. Míg 2014-ben 1024 bejelentés érkezett a legismertebb autóvadász-oldalra, addig 2015-ben csak 520 tulajdonos jelentkezett. A szakemberek szerint a kis és közepes kategóriájú autók védelmére a tulajdonosok többsége még mindig nem költ eleget.

A lopott autók között az első helyen most is a Volkswagen és a Toyota állt, ezeket követte a Ford, a Suzuki, a Renault és az Opel. Ezekből a márkákból fut a legtöbb autó az ország útjain.
A fejlesztők, a hatóságok, az autógyárak és a tolvajok között állandó macska-egér harc zajlik. Száz százalékosan biztos módszer, azaz ellophatatlan autó nincs, de rengeteg korszerű eszközzel lehet megnehezíteni a tolvajok dolgát.

Korábban a gyújtási, illetve izzítási rendszer megszakítása, a kormányra tett mechanikus védelem volt a jellemző. Ma már gyárilag is beépítenek bizonyos védelmi rendszereket az autókba, elektronikus megoldásokat, GPS-alapú műholdas védelmi rendszert alkalmaznak.
A GPS-es technológiának az az előnye is megvan, hogy a riasztási folyamat teljesen halkan történik, az autótolvaj nem tudja, hogy a jelzés már elindult.

A kis és közepes kategóriájú autók védelmére a tulajdonosok többsége nem költ eleget. És persze azt sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az autóban, látható helyen semmit nem szabad hagyni, ami felkelthetné a tolvajok figyelmét.

Az ellopott autókat leggyakrabban illegális műhelyekbe viszik, ahol pillanatok alatt szétszerelik őket, az alkatrészek pedig a feketepiacra kerülnek. De gyakorta pihentetik is a lopott kocsikat, ilyenkor jöhet jól az autóvadászok munkája.

Forrás: hirado.hu

 

A legjobb szervező díját kapta az egri önkormányzat

Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás önkormányzatával együtt kapta szervező tevékenységéért az elismerést az önkormányzat.

Január 6-án tartották  Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban az Európai Mobilitási Hét rendezvény záró konferenciája, ahol Eger Önkormányzata kapta „A legjobb szervező” díját vehette át.

legjobb_szervezoi_oklevel

Az elismerést Egernek az indoklás szerint „a környezetbarát közlekedés érdekében tett állandó intézkedéseiért, az Európai Mobilitási Hét megszervezéséért” ítélték oda.

Hírportálunk ott volt tavaly az Európai Mobilitási Hét egri nyitórendezvényén, íme:

 

Íme a húsz település, ahol a legnagyobb a hó

A Somogy megyei Zicsen a legnagyobb a hó, míg Debrecenben és Szolnokon alig esett valami.

A meteorológiai szolgálat csütörtök reggeli adatai szerint a legtöbb hó a Dunántúlon és az ország északkeleti részén esett az elmúlt 24 órában. A hóréteg vastagsága több településen is meghaladta a 10 centimétert.

Zics 28 cm
Paks 20 cm
Szakály 20 cm
Mernye 19 cm
Letenye 18 cm
Máza 18 cm
Hőgyész 17 cm
Pécs Pogány 16 cm
Bálványos 15 cm
Lenti 14 cm
Sármellék 14 cm
Kékestető 14 cm
Bükkszentkereszt 13 cm
Bánokszentgyörgy 10 cm
Káld 10 cm
Siófok 10 cm
Tapolca 10 cm
Miskolc Lillafüred-Jávorkút 10 cm
Ják 9 cm
Mátraszentimre 9 cm

 

Az előrejelzések szerint az erős szél miatt sok helyen hóátfúvások nehezíthetik a közlekedést.

Forrás: MET

Cseh László és Hosszú Katinka Európa élén

Két magyar, Cseh László és Hosszú Katinka bizonyult Európa legjobb úszójának 2015-ben a kontinentális szövetség, a LEN szavazásán.

A LEN keddi közleménye szerint Cseh mint nagy visszatérő a szavazatok csaknem 32 százalékát begyűjtve érdemelte ki az első helyet a voksoláson azzal, hogy a nyári, kazanyi világbajnokságon – évtizednyi szünet után – tudott ismét vb-aranyat nyerni, 200 méter pillangón. Ráadásul még egy-egy ezüstöt és bronzot is szerzett, sorozatban pedig hetedik vb-jén jutott medálhoz, amellett a múlt év végi, izraeli rövidpályás Európa-bajnokságon is remekelt, ahol három számban is diadalmaskodott, s két kontinentális csúcsot állított fel.

A LEN-nél sorozatban harmadszor Európa legjobbjává választott Hosszú Katinka is parádés esztendőt zárt, mivel az oroszországi vb-n megnyerte mindkét egyéni vegyesszámot, a 200-as döntőt ráadásul világcsúccsal, ezenkívül a netánjai rövidpályás Eb-n nem kevesebb, mint hat számban győzedelmeskedett, s emellé még egy ezüstérmet is gyűjtött. Sikerére jellemző, hogy rá a voksok 66 százaléka jutott.

2015 legkiválóbb vizes sportolói közé került még a magyarok közül a női vízilabda-válogatott újdonsült csapatkapitánya, Keszthelyi Rita, aki a harmadik legtöbb szavazatot kapta, míg a nyíltvízi úszóknál Olasz Anna, a 25 kilométeres táv tavalyi világbajnoki ezüstérmese negyedikként végzett.

Hírportálunk 2015-ben több interjút is készített az egri színekben úszó világklasszissal, íme: