Heves Közélet bejegyzései

Jótékony gazdák a megyében

129 Heves megyei gazda összesen 13 tonna lisztet ajánlott fel a rászorulóknak a Magyarok Kenyere Mozgalom keretein belül.

mkhonlaplogo.jpg

Az adomány ünnepélyes átadására tegnap a Bazilika épületében került sor. Az adományt a gazdák nevében Székely Zoltán, a Heves Megyei Agrárkamara elnöke adta át dr. Ternyák Csaba egri érseknek, melyet a Keresztény Karitász juttat majd el a kárpátaljai rászorulóknak.

271140_adomany.jpg

– Ez az adomány főleg a rászorulóknak szól. Kitüntetés a számunkra, hogy a gazdák a Katolikus Karitászt választották arra, rajtunk keresztül célba juttassák az adományukat. Fontos, hogy odafigyeljünk a szegényekre. Nagyon meghatott az, hogy a gazdákban jelen van ez a gondolat. A Magyarok Kenyere nagyszerű kezdeményezés – mondta dr. Ternyák Csaba egri érsek.

A Karitász országos igazgatója úgy nyilatkozott: „Hosszú távú segélyezési programot dolgoztunk ki, amely a Katolikus Karitász és a Kárpátalján dolgozó segélyszervezetek együttműködésével jött létre. Ennek köszönhetően havonta 500 családnak juttatunk el élelmiszercsomagot, alapvető háztartási termékeket. A most felajánlott lisztmennyiség e csomagokba kerül be, s a decembertől ott is lesz a családok asztalán. Több mint 100 településre juttatjuk el a csomagokat főleg azoknak a családoknak, akik érintettek a háborúban családtagjaik révén. Vannak olyan famíliák is, akik gyászolják a hozzátartozóikat, s olyanok is, ahonnan a családfők kiestek. Ők azok, akik a legjobban rá vannak szorulva arra, hogy támogassuk őket.”

37bb79ce9013d22a2275ce79b5077056.jpg

Forrás: heol.hu

 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Diploma 2016 – Eger helye a felsőoktatási intézmények rangsorában

A sort ismét a Semmelweis Egyetem vezeti, amit a tavalyihoz képest újra az Eötvös Lóránt Tudományegyetem (ELTE) követ.

egyetemi_rangsor.jpg

Az intézményi összesített rangsor összeállításakor figyelembe vették a nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát, a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó nappali tagozatos hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

Ha sorrendbe állítjuk az intézményeket a hallgatók száma szerint, a lista első tíz intézménye adja az összhallgatói létszám közel háromnegyedét, ami mutatja ezeknek a képzési központoknak a magyarországi felsőoktatási szférában betöltött meghatározó súlyát – tájékoztatott az eduline.hu.

image_1.jpg

Az intézményeket rangsorolva ide kattintva tekinthetik meg, ezek mellett a HVG Diploma kiadványában képzési területenként is találhatóak rangsorok, melyeket itt tekinthet meg.

A nyugati országrészben található egyetemek helyezéseiket elsősorban az oktatói gárda minőségének, illetve a kedvező oktató–hallgató aránynak köszönhetik.

heveskoz.jpg

Eger a vidéki főiskolák versenyében: a különböző szempontok szerinti kiegyensúlyozott szerepléssel az idén az egri Eszterházy Károly Főiskola érte el a legjobb eredményt, ami közvetlenül az első harmadot követő rangsorpozíció megszerzéséhez volt elegendő.

 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Szupertraffipaxok a megyében

A Zsaru Magazin szerdai számában közölték, hogy a Heves megyében rögzített telepítésű berendezések hol találhatók.

wdsadasdas.jpg

A „szupertraffipaxok” feladatai: sebességmérés, rendszám-felismerés, forgalomszámlálás, forgalomtorlódás és veszélyes árut szállító járművek (ADR) észlelése, biztonsági öv használatának ellenőrzése, továbbítja a járművekről készített felvételeket, észleli a behajtási tilalom megszegését és a záróvonal átlépését, ellenőrzi a kötelező haladási irányra vonatkozó előírások megtartását.

traffipax.jpg

Megyénkben felszerelt fix traffipaxok helyei:

  1. Egerben a 25-ösön a Mátyás király, illetve a 24-es főúton az Egerbakta felé vezető úton,
  2. Gyöngyösön a Károly Róbert úton,
  3. Kápolnán a tófalui elágazás után, a Dembinszky utcában,
  4. Az M3-ason a nagyfügedi csomópont közelében a jobb és bal oldalon is a 88. kilométerszelvénynél.

A kamerákat a rendőrség még nem élesítette, arról a továbbiakban tájékoztatják a lakosságot.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Épül-szépül Mátrafüred

A mátrafüredi részönkormányzat lakossági fórumot hívott össze, melyen az elmúlt egy év fejlesztéseit értékelték. A beruházások között szerepelt a buszmegállók és a sétány felújítása, az óvoda előtti tér újraaszfaltozása illetve a lépcsők renoválása, a mozgássérült feljáró kiépítése és több útszakasz vízhálózatának megvalósítása.

nevtelen_1.png

A fórum résztvevői üdvözölték a számos beruházás elkészültét, a szelektívhulladék-kérdésben viszont többen nem értettek egyet, hiszen sokan nem válogatják külön a szemetet, s felvetődtek a zöldhulladékkal kapcsolatos problémák is. Faragó Tamás részönkormányzati elnök szerint az utóbbira egy saját komposztálótelep lenne a megoldás.

A következő évben további utca-, járda- és csatornafelújításokat szeretnének elvégezni, és a parkot is tovább szépítenék – hangsúlyozta a részönkormányzat vezetője.

Ezen fejlesztések mellett nem hagyhatjuk ki a 4 Évszak – High-Tech Sportok Bázist, a Tourinform Irodát és a Palóc Bistorant komplexumot.

12031563_1010483492331031_1544579027566790089_o.jpg

A komplexum nyitása 3 ütemben történik: októberben a vadonatúj High-Tech Sportok Bázisa, a Tourinform Iroda és a 4 csillagos nyilvános illemhelyiség nyílt, majd a tavaszra időzítve az étterem és végül a borkóstolós pince fogadja az érdeklődőket. A nyárra a teljes komplexum által nyújtott szolgáltatások elérhetőek lesznek, melyek nem csak az ide érkezők, de az itt élők számára is még komfortosabbá teszik Mátrafüredet!

 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Sok háztartásban nem lesz szerdán víz

„Szerdán 8-16 óráig Egerben a Mátyás Király út 16.–60. számig, a Vincellériskola út páros oldal 2.-24. számig és A1.-C4. számig, páratlan oldal 1/1. számtól 1/17. számig és a Heves Megyei Levéltárban ivóvízhálózat hibaelhárítási munkák miatt vízhiány lesz” – számolt be a heol a Heves Megyei Vízmű Zrt.-re hivatkozva.

p1420246.JPG

Ivóvizet az említett időszakban a Mátyás Király út 52.sz. előtt és a Vincellériskola út 6.sz. előt lajtoskocsiból biztosítanak majd.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!