Nyolc napja.
Dárdai Pál kinevezése után elindult valami a mi kis focink háza táján. Sosem látott összefogást produkált a magyar futballtársadalom. Szurkolók, vezetők, játékosok, sajtó.
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
Valamikor Vona Gábor azt mondta, hogy hazaszeretet nélkül a magyar foci sosem fog elindulni felfelé. Ha valaki belenézett ezeknek a játékosoknak a szemébe a Norvégok elleni összecsapáson, azt láthatta, hogy ezek a srácok ezen a meccsen harcosok lettek. Olyan harcosok melyek ott azon a két mérkőzésen nem veszíthettek. Ezeket a játékosokat végre nem a zseléreklám, nem a pénz, hanem a hazaszeretet fűtötte.
Megcsinálták. Ott lesznek Párizsban!
Egy borzasztó mészárlás idején, félelem és rettegés közepette adott ez a győzelem egy kis boldogságot minden magyar embernek.
Igen, tudjuk, hogy nem nekünk van a legjobb csapatunk. Az is igaz, hogy ez lesz az első Eb, amelyen 24 csapat vesz részt. Beszélhetünk arról is, hogy színes cipő meg frizura…
Dzsudzsák Balázs az elmúlt időben rengeteg kritikát kapott, sokszor jogosan. De most, végre igazán vezére volt a csapatnak. Mint kapitány, a meccs előtt ezekkel a gondolatokkal tüzelte csapatát, csapatunkat:
Srácok, halljátok, mi van kint? Húszezer ember szurkol nekünk csak itt, tíz-tizenötmillió világszerte a tévék előtt. Ezt a továbbjutást innen nem viheti el senki! A világ legjobb csapata sem, ez a norvég sem! Kilencven perc, nehéz lesz, de tegye oda magát mindenki, dögöljünk bele, köpjük ki a tüdőnket, hajtsuk ki a belünket, de ne engedjük el, amiért annyit dolgoztunk, és itt van a kezünkben!
Rúgjunk oda keményen, majd kipihenjük a fáradtságot, a sérülést akár, de most itt nem engedhetjük őket a kapunk közelébe! Talán sohasem lesz ilyen esélyünk, de meglehet, annak sem, aki még csak húszéves. Ezt a sanszot meg kell ragadni! Gyerünk, gyerekek, menjünk ki, fussunk, amennyit csak bírunk, mert akkor a sors velünk lesz! Nyomás kifelé! Hajrá, Magyarország!
Ezt talán még a legnagyobb ultra is megkönnyezte mikor másnap elolvasta.
Ezek után sajnálatos módon újra előjött a magyar társadalom pesszimizmusa, „hozzáértése” és a soha semmi nem jó hangulat…
Ez most komoly??
Idéznék pár embert:
Minek jutunk ki, majd a három meccsen jól kitömnek aztán ennyi volt.
(Persze ez az ember az, aki ha nem jutottunk volna ki, verte volna az asztalt, hogy mekkora szar csapat vagyunk, hogy ki se jutunk.)
Csak azért jutottunk ki mert megemelték a résztvevők létszámát, nagy dolog…
Ez most komoly??
Akkor Hollandia mit mondjon akik ki sem jutottak? Azok a Hollandok akiktől nem is olyan régen 8 gólt kaptunk…ahol Robben, Van Persie, Sneijder és még egy rakat világsztár futballozik.
Annyira elkeserítő és fájdalmas, hogy emberek így gondolkodnak. Nyilasi Tibor szavait szeretném üzenni ezeknek az embereknek:
Ember! Jöjj el erre a környékre, és józanodj ki! Ülj le egy kicsit a fűbe és gondolkodj el a világról!
Mindenki gondolkozzon el azon, hogy miért nem nem jó a magyar társadalom egy részének soha semmi. Mit akartok de komolyan??
Ez most komoly??
