“Tettesd magad kereszténynek” – Így építi be híveit az Iszlám Állam

Részletes útmutatóban ösztönzi angol híveit arra az Iszlám Állam, hogy tegyenek úgy, mintha keresztények lennének és így hajtsák végre a támadásaikat.

 A Biztonsági Útmutató Magányos Mudzshedineknek című angolul megjelent kiadványban azokat a követőket próbálják meg tanácsokkal ellátni, akik mészárlást terveznek végrehajtani Európában.

Az 58 oldalas terrordokumentumban, amelynek a címoldalán egy lángoló nyugati épület látható, hangsúlyozzák a meglepetésszerű támadások fontosságát. A leírás leszögezi, hogy azok járhatnak nagyobb sikerrel, akik már Európában születtek, mert ők kevésbbé keltenek feltűnést.

Azt tanácsolják a terrortámadások részleteit zsúfolt éjszakai szórakozóhelyeken beszéljék meg, ahol nagyon sok a drogos és ittas ember és hangos a zene. Ezt ugyanis a rendőrség nehezen tudja lehallgatni és megfigyelni.

A kiadvány központi üzenete az, hogy a terrorszervezet követői próbáljanak meg “nem muszlimnak látszani”, hanem öltsék magukra a nyugati kultúra jegyeit, hogy úgy el tudjanak vegyülni a társadalomban. Az írásokat angolra is lefordították, hogy azokat is elérjék, akik nem beszélnek arabul.

“Nincs kétség, a jelen kor a magányos farkasok kora. Nyugati testvéreinknek tudniuk kell néhány fontos dolgot a sikeres támadásaik érdekében.”

Az olvasókat arra bátorítják, hogy hordjanak keresztény keresztet a nyakukban, borotválkozzanak meg, alkoholos arcvizet használjanak, ne tartsák be az imákat és kerüljék el a mecseteket.

A következő tanácsokat adják a jövőbeni beépülő híveknek:

– viseljenek olyan nyakláncot, amin kereszt van

Azt írják, hogy még az ateista nyugatiak is szoktak ilyet hordani, annyira elterjedt és általános. Csak abban az esetben nem tanácsolják ezt, ha az útlevelükben muszlim név van, mert az már gyanús lehet.

– ha parfümöt használnak, az legyen alkoholos

A muszlimok többnyire nem alkoholos parfümöt használnak. “A férfiak használjanak férfi parfümöt” – írják.

– bal kezükön hordják az órát

A muszlimoknál a vallásosság jele a jobb kézen hordott óra.

– hordjanak arany gyűrűt

Az iszlám tiltja az arany gyűrű viselését a férfiaknak, ezért a jeggyűrű általában ezüst.

– rendszeresen borotválkozzanak

– próbáljanak meg profi fodrásznál hajat vágatni

Az írók arra is bátorítják a híveket, hogy ne a megszokott arab köszöntéseket használják, mint pl. a Szálem Álejkum, hanem más általánosan használt köszötéseket.

atv.hu