Ők az Eger Sikeréért Egyesület ösztöndíjasai

Hat egri fiatal nyerte el az Eger Sikeréért Egyesület ösztöndíját. A diákokat havonta 20 ezer forinttal segíti a szervezet, amely szeretné kibővíteni a kezdeményezést a jövőben.

Azért hívták életre tavaly ősszel a szervezetet, hogy növeljék a város vonzerejét, és csökkentsék a társadalmi egyenlőtlenségeket – idézte fel a kezdeteket Soltész Gergő. Az Eger Sikeréért Egyesület elnöke emlékeztetett: november közepén írták ki az ösztöndíj programot, hogy olyan tehetséges gimnazistákat, középiskolásokat támogassanak, akik jól tanulnak, eredményesen sportolnak, de valamilyen oknál fogva rászorulnak a segítségre.

A programhoz a tagok, magánszemélyek, cégek adományai jelentik a forrást.

Három harmadikos és három negyedikes fiatal nyerte el az ösztöndíjat, előbbieket tíz, utóbbiakat öt hónapon át segíti az egyesület.

Elhangzott: az Eger Sikeréért Egyesület a jövőben szeretné kibővíteni a kezdeményezést,  létrehozva egy mentor-programot, amely során az anyagi támogatás mellett egyéb segítséget nyújtanának a tehetséges egri diákoknak: gyakorlati hellyel, szakmai felkészüléssel segítve a fiatalokat.

Forrás: tveger.hu