Mit tehet, ha láncra vert kutyát lát?

Nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állat-egészségügyi szolgálatot kell értesíteni – derül ki a Nébih tájékoztatójából, amely újabb részleteket is közöl a január 1-jétől hatályos jogszabályról.

 Tilos kutyát tartósan kikötve tartani január 1-jétől, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ebeket mostantól egyáltalán nem lehet láncon tartani, az, aki vét a rendelet ellen, állatvédelmi bírságot fizethet, de nem követ el bűncselekményt, mivel az előírás nem esik a Btk. hatály alá – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A Nébih tájékoztatása szerint probléma esetén nem a rendőrséget, hanem a jegyzőt, illetve a hatósági állat-egészségügyi szolgálatot kell értesíteni. A kivizsgálást követően elsősorban a hibák, hiányosságok javítására kötelezhető az állat gazdája. Amennyiben ennek nem tesz eleget, akkor állatvédelmi bírságot szabhatnak ki rá, melynek alapösszege 15 000 forint. Ez az összeg minősített esetekben – jogszabályban meghatározott mértékben – növelhető.

Közölték: a jogszabály célja, hogy ezután egy kutya se kerüljön tartósan láncra. Az állattartók kötelessége, hogy – bármely tartási mód esetében – biztosítsák a kutyájuk egyedi igényeinek megfelelő életkörülményeket, beleértve a rendszeres és megfelelően szervezett szabad mozgás lehetőségét is. Az állatvédelmi hatóság felhívja a figyelmet: ha valaki kutya tartására vállalkozik, tartsa szem előtt a felelős állattartás szabályait és mérlegelje, hogy meg tudja-e teremteni háziállata személyes szükségleteit és a saját környezetének jogos elvárásait kielégítő körülményeket.

Forrás: hirado.hu