Olyan erős az emberáradat most így év végén, hogy az IOM becslése szerint valószínűleg keddig vagy akár még előbb átlépi az egymilliót az érkezők száma. Ez rendkívüli – mondta újságíróknak Joel Millman, az IOM szóvivője. Hozzátette, ez a szám a tavalyinak legalább a négyszerese.
Október 16. óta 422-en fulladtak tengerbe az Európába induló migránsok közül, vagyis naponta átlagosan heten. Szerdán mintegy 4300-an érkeztek az égei-tengeri görög szigetekre, csak Leszboszra 3 ezren.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken kiadott jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy újabb rekordot dönthet idén a menekültek száma.
2015 közepéig 20,2 millióan kényszerültek elhagyni hazájukat, és valószínűleg 2015 lesz az első olyan esztendő, amikor a menekültek száma világszerte átlépi a hatvanmilliót – hívta fel a figyelmet az UNHCR.
Migrációs stratégiát fogadtak el a bevándorlási hullám megállítása és a schengeni vívmányok megőrzése érdekében, amire azért van szükség, hogy Európa visszaszerezze az ellenőrzést külső határai felett – számolt be az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos évzáró csúcstalálkozójának eredményéről Brüsszelben Donald Tusk.
Az Európai Tanács elnöke elmondta: a stratégia célja, hogy gátat vessen a soha nem látott migrációs hullámnak, és felgyorsítsa a már eddig meghozott intézkedéseket. Beszámolt arról: a részt vevő politikusok mindannyian az elsődleges célok között említették a schengeni határok megőrzését. Ezzel kapcsolatban a lengyel politikus örömét fejezte ki, hogy sikerült megegyezésre jutni Görögországgal, s hogy az ország még decemberben megkezdi együttműködését az európai határőrizeti ügynökséggel (Frontex) a külső határok védelme érdekében.
A politikusok a konkrét lépések között említették, hogy az uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központokból (hotspotok) továbbiakat is létrehoznak, működésük biztosítása érdekében pedig növelik az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal és a Frontex szakértőinek számát. A hotspotok hatásos működése érdekében elengedhetetlen, hogy módszeresen elemezzék az érkezők személyazonosságát és a dokumentumok eredetiségét, illetve ujjlenyomatot vegyenek.
A migrációs kérdésben az Európai Unió tagállamainak szolidaritását nem lehet elnyerni fenyegetésekkel – jelentette ki Dacian Ciolos román miniszterelnök az osztrák kancellár csütörtöki nyilatkozatára reagálva.
Werner Faymann a Die Welt című lapban megjelent interjúban kilátásba helyezte a menekültek tagállamok közötti elosztásától vonakodó országok európai uniós támogatásának csökkentését.
Románia ellenzi a migránsoknak az uniós tagállamok közötti elosztására vonatkozó kvótarendszert. Bukarest szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott.
Ljubljana nem távolítja el a Horvátországgal közös határán felállított drótkerítést – mondta Zdravko Pocivalsek szlovén gazdasági miniszter. Arra reagált, hogy Horvátország csütörtökön az Európai Bizottsághoz (EB) fordult, hogy a testület indítson eljárást a szlovén pengés drótkerítés eltávolítása érdekében, amely Zágráb álláspontja szerint ellentétben áll az uniós környezetvédelmi jogszabállyal, továbbá veszélyezteti a helyi lakosok jószomszédi kapcsolatait, és a gazdaságnak valamint az idegenforgalomnak is árt.
“A határzárat abban az esetben távolítjuk el, ha a veszély, amely fenyegeti az országot, csökken vagy megszűnik” – szögezte le.