2016-ban megújulnak az őstermelői igazolványok

Az új elektronikus kártya lényegesen több információt árul majd el a tulajdonosáról. Heves megyében több, mint tízezer őstermelőt érint az ingyenes igazolványcsere. Írja a honlapján a heol.hu.

Az elektronikus kártya öt évig lesz érvényes, és olyan új információkat is hordoz a használójáról, mint például az illető foglalkozása, illetve, hogy kistermelőként feldolgozott árut állít-e elő – árult el Székely Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei elnöke.

Az őstermelőről lekérdezhetők az adatok az új igazolvány száma alapján, amiről a fogyasztó bármikor tájékozódhat, ezzel megerősítve a bizalmat. A falugazdászok ezáltal arról is meggyőződnek, hogy az őstermelő rendelkezik-e földdel, ezzel kiküszöbölve a csalásokat.

A falugazdászok már indítványozták az igénylések felvételét, akik addig ideiglenes igazolványokat adnak ki. Az új kártya előállítása időigényes procedúra, ezért célszerű a gazdáknak időpontot egyeztetni a falugazdászokkal, így elkerülhetőek a hosszú várakozások.

image