Két, a központi régió cégei és szervezeti számára lehetőséget adó K+F+I uniós pályázat jelent meg péntek délután a hivatalos kormányzati oldalon, amelyek együttes keretösszege 7 milliárd forint….
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Új vezérhelyettest kap az OTP
Az OTP Bank Nyrt. közölte, hogy a bank igazgatóságának döntése alapján az IT és Banküzemi Divízió irányítását január 25-étől divízióvezetőként, majd a szükséges engedélyek birtokában…
Deflációval fenyeget az olaj ára
Az Európai Központi Bank márciusban vizsgálhatja meg, milyen további monetáris politikai eszközöket alkalmazhat, amennyiben további stimulusra lesz szükség. Egyelőre nem döntött erről – nyilatkozta…
Meglepő mozgások: mindenkit lepipál a forint
Január eleje óta a saját ligájában – a feltörekvő piaci devizák között – a forint szerepelt a legjobban. Január első három hetében a nemzetközi piacokon az eladók voltak többségben. Ebben a piaci…
Argentína visszatérne önkéntes száműzetéséből
A tavaly újonnan megválasztott argentin elnök, a piacbarátnak tartott jobboldali Mauricio Macri az idei Davos-i Világgazdasági Fórumon kijelentette, hogy ő és stábja mindent megtesz annak érdekében,…
