Az olajat megállíthatatlanul adják a befektetők, ami nem is csoda, hiszen másról sem hallani, mint olyan tényezőkről, amelyek ezt a folyamatot erősítik: túlkínálat van a piacon, várhatóan lassul majd…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Nagyon durva bírságot kapott a Magyar Bankszövetség
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Bankszövetség – a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a…
Paksi levél: tételes cáfolatra készül a kormány (2.)
A Paks II projekt nem tartalmaz állami támogatást, hiszen teljes mértékben piaci alapon is megáll, miközben az Európai Bizottság álláspontja pontatlan és félreértéseket tartalmaz, így a magyar…
Visszakapaszkodott a mélyből a forint
Lassan megint a 318-as szintet közelíti a forint jegyzése, ha pedig azt is átviszi, akkor könnyen belátható közelségbe kerülhet a 320-as euró, amire az év eleje óta nem volt példa. Egyelőre a…
Fontos határidő jön január végén az adózóknak
Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek…
