Jobban zongorázol, mint egy hatéves?

Eger ad otthont március elején a ZeneKÉPzelet elnevezésű négykezes zongoraversenynek, amelyre hat év feletti gyerekek és fiatalok jelentkezhetnek.

A versenyen elhangzó művekkel kapcsolatban nincs megkötés, és nincsenek előválogatók sem.

A rendezvény üzenete, hogy megmutassa az együtt zenélés örömét és szépségét – hangsúlyozta Várnagy Andrea zongoraművész az eseményt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

A rendezvény első napján nyitókoncert várja a közönséget, második nap mérhetik össze tudásukat a versenyzők, harmadik nap pedig gálakoncertet tartanak.

Jelentkezni ITT lehet. A szervezők mintegy harminc párosra számítanak a megmérettetésen.

kislany_zongora
A rendezvény első napján, március 4-én Farkas Zsolt és Várnagy Andrea nyitókoncertje várja a közönséget az egri Líceum kápolnájában, március 5-én tartják a zongoraversenyt korcsoportonkénti beosztásban, és külön kategóriában lehetőség lesz tanár-diák produkciók bemutatására is. Az eredményhirdetés után este meglepetés programra invitálják az érdeklődőket.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt csaknem 10 éve járják a világot ZeneKÉPzelet elnevezésű programjukkal, hogy megszerettessék a fiatalokkal a komolyzenét. Előadásaikat eddig több mint 700 ezer gyermek hallotta határon innen és túl. A márciusi versenyre Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeznek fiatalok.