Szabó Katalin bejegyzései

2016-ban megújulnak az őstermelői igazolványok

Az új elektronikus kártya lényegesen több információt árul majd el a tulajdonosáról. Heves megyében több, mint tízezer őstermelőt érint az ingyenes igazolványcsere. Írja a honlapján a heol.hu.

Az elektronikus kártya öt évig lesz érvényes, és olyan új információkat is hordoz a használójáról, mint például az illető foglalkozása, illetve, hogy kistermelőként feldolgozott árut állít-e elő – árult el Székely Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei elnöke.

Az őstermelőről lekérdezhetők az adatok az új igazolvány száma alapján, amiről a fogyasztó bármikor tájékozódhat, ezzel megerősítve a bizalmat. A falugazdászok ezáltal arról is meggyőződnek, hogy az őstermelő rendelkezik-e földdel, ezzel kiküszöbölve a csalásokat.

A falugazdászok már indítványozták az igénylések felvételét, akik addig ideiglenes igazolványokat adnak ki. Az új kártya előállítása időigényes procedúra, ezért célszerű a gazdáknak időpontot egyeztetni a falugazdászokkal, így elkerülhetőek a hosszú várakozások.

image

Már vizsgálják az egri bicikli út repedéseit

A napokban elkezdte a kivitelező a tavaly átadott bicikli út Eger és Felnémet közötti külterületi szakaszának vizsgálatát, miután két hete a városüzemeltetés jelezte, hogy több helyen is repedezik az aszfalt keresztirányban.

Ma kora délután mi is ott jártunk és szemrevételeztük, tapogattuk a repedéseket. Néhol alig lehet észrevenni a keresztirányú széltől-szélig húzódó hajszálrepedéseket, de az egyik kanyarban például eléggé feltűnő a töredezettség.

Egy arra bicikliző hölgy egy számot is odakiáltott nekünk, mármint hogy Felnémet és Eger között ő bizony nyolc aszfalthibát számolt meg.

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

Amikor ott jártunk az illetékesek is vizsgálódtak a helyszínen, akik név nélkül elmondták: a város többi részén rendben van a kerékpárút, de ezen a szakaszon 15 repedés is keletkezett az átadás óta, a hiba pontos okát még szakértő vizsgálják. Azt is elárulták a kivitelezőnek 60 hónapig jótállást kell vállalnia munkájáért.

Nézegess képeket az úthibákról:

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

Farbona, avagy a farsangi babona

Te hiszel benne? Finisébe érkezett a farsang-szezon, összegyűjtöttünk neked a “hozzá” kötődő legismertebb babonákat. 

Szerencsét hozó disznóhús

Még a hamvazó szerdát követő torkos csütörtökön bármennyit ehetsz. Szokás, hogy sokat sütünk, főzünk, hogy ilyen bőség legyen a későbbiekben is. Készítsd el úgy a farsangi menüt, hogy legyen benne disznóhús is, hiszen ezzel megnöveled az évi szerencse adagodat.

Óvó fánkocska

Ha elkészíted és el is fogyasztod ezt a finomságot, akkor a babona szerint megkímélheted az otthonodat a természet sorscsapásaitól. Mindemellett pedig az íze sem utolsó szempont.

fank_farsang

Mulatságra fel

A farsangi szokások egyik legkedveltebb része a bálozás és a karneválozás. Ilyenkor tánccal és zenével űzheted el, és tarthatod távol a gonoszt.

maszk_farsang

Betegséget hozó kenyér

A hiedelem szerint, húshagyó kedden és hamvazó szerdán ne süss kenyeret, ha megakarod óvni magad és családod a betegségektől.

Néhány babona még, amit úgy véltek nagyanyáink, hogy érdemes betartani:

– Ne meríts vizet a kútból, különben kiszárad.

– Nem érdemes kimenni húshagyó kedd éjjelén az utcára, különben a boszorkányok rosszra csábíthatnak.

– Veregess meg egy gyümölcsfát, ha azt szeretnéd, hogy bőséges, szép termése legyen.

 

THE WIZARD OF OZ [US 1939] MARGARET HAMILTON as the Wicked Witch of the West

Akár babonás vagy, akár nem, reméljük jól telt a farsangi szezonod.

Haza lovagoltak végre a Végvári vitézek?

Szinte mindenkinek van emléke, na meg  határozott véleménye a Végvári vitézek “lovasszoborról”. Oszd meg velünk, most! 

Na, valld be őszintén, hogy gyermekként akkor váltál igazán egrivé, miután jól “megmásztad” és meglovagoltad a legendás lovasszobrot a Dobó téren. Ezt gyermekeiddel, unokáiddal ma is megteheted, ám ezúttal a Dobó térből csak a Minorita templom tornyait láthatod. Vajon baj ez?

A mai napig igazi “gumicsont” az egriek számára a Végvári vitézek átköltöztetése, merthogy Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1967-ben készült alkotása tavaly önálló teret kapott a régi Szúnyog közben.

Jó ez, baj ez? Nemes Róbert archív és friss fotói segítséget nyújthatnak a kérdés eldöntéséhez:

 

Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert

Csütörtökön kezdődik a Kerekesszékes vívó világkupa Egerben

Február 11-től  25 ország 158 sportolója csap össze Egerben. A magyarok, akárcsak tavaly, ismét éremesélyesek.

A tavaly szeptemberi egri világversenyhez hasonlóan, a mostani is a paralimpiai kvalifikációs sorozat része. Hazánk eddig 19 kvótát szerzett a szeptemberi paralimpiára, és a szervezők remélik, hogy a vívók, akárcsak az előző paralimpiákon, fontos pillérei lesznek majd a riói csapatnak.

Martonné Adler Ildikó alpolgármester szerint Eger a parasport magyarországi fellegvárává nőtte ki magát az elmúlt években.

 

MTI Fotó: Komka Péter
MTI Fotó: Komka Péter