Címke: Modern Mobil Group

Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II. program

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének 2018. évi központi kerete forrásból megvalósuló új programjában továbbra is lehetőséget biztosít támogatott gépjárművezető képzésben való részvételre.

A program során gépjárművezetői képzések (C, C+E, D és GKI) valósulnak meg 4.000 fő számára, munkáltatókkal együttműködésével történik.

A programban való részvételhez szükséges regisztráció az alábbi időponttól lehetséges az Észak-alföldi régióban:

Régió Megye Regisztráció kezdete
Észak-Alföld Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg 2019. október 27. 00:00 óra
Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala 2019. október 25. 00:00 óra
Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém 2019. október 23. 00:00 óra

Pályázati feltételek:

Az OFA Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázati felhívásra csak olyan magyar állampolgár (természetes személy) jelentkezhet, valamint képzésbe az vonható be, aki az alábbiaknak megfelel:

Tehergépkocsi-vezető képzés esetén

-alapfokú iskolai végzettség
-betöltött 18. életév
-minimum 2 éve megszerzett “B” kategóriás jogosítvány
-egészségi alkalmasság: 2. alkalmassági csoport
-legalább PÁV III-as alkalmassági kategória

Autóbuszvezető képzés esetén

-alapfokú iskolai végzettség
-betöltött 21. életév
-minimum 2 éve megszerzett “B” kategóriás jogosítvány
-egészségi alkalmasság: 2. alkalmassági csoport
-legalább PÁV II-es alkalmassági kategória

A pályázói regisztrációhoz és a későbbi kapcsolattartáshoz gmail.com végződésű e-mail cím fiókot javasolt használni (a freemail, illetve citromail levelezőrendszerek használata nem támogatott az informatikai rendszerben).

A „Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II.” programra vonatkozó újabb információkért kísérjék figyelemmel a www.ofa.hu oldalt! Előzetes regisztráció már ezen az oldalon végezhető.

Szolgáltatásaink

Szaktanfolyamok GKI

Képzések

Kategóriás képzések

Bemutatkozás

Kapcsolat

Főoldal

© Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Székhely: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4. fszt | Adószám: 25341672-2-41 | Cégjegyzékszám: 01 09 278979

Szaktanfolyami képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/81/A/2631/1/2016
Járművezető – képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/82/A/2565/1/2016
Felnőttképzési engedély száma: E-001461/2016 ( 2016. május 18. – 2022. december 31.)

B/2021/000113 (2021. január 11. – visszavonásig) | E/2020/000389 (2020. november 24. – visszavonásig)
E-mail cím:
modernmobilgroup@gmail.com

© 2021 Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva

Telephelyünk

Telephelyünk

Telephelyünk Gyöngyösön, a Vármegyeház tér 1. szám alatt található.

Az alábbi térkép segítségével könnyedén megközelítheti.

Munkatársaink hétfőtől péntekig reggel 8:00-tól délután 16:30-ig állnak rendelkezésükre.

Szolgáltatásaink

Szaktanfolyamok GKI

Képzések

Kategóriás képzések

Bemutatkozás

Kapcsolat

Főoldal

© Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Székhely: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4. fszt | Adószám: 25341672-2-41 | Cégjegyzékszám: 01 09 278979

Szaktanfolyami képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/81/A/2631/1/2016
Járművezető – képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/82/A/2565/1/2016
Felnőttképzési engedély száma: E-001461/2016 ( 2016. május 18. – 2022. december 31.)

B/2021/000113 (2021. január 11. – visszavonásig) | E/2020/000389 (2020. november 24. – visszavonásig)
E-mail cím:
modernmobilgroup@gmail.com

© 2021 Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva

Autóbérlés feltételei

  • A gépjárművet az bérelhet, aki több mint egy éve rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, valamint betöltötte a 21. életévét.
  • Bérlő megfelelő műszaki és esztétikai állapotban kapja meg a járművet, és köteles azt az átvételkorival megegyező állapotban visszaadni.
  • A bérlő a bérelt gépjárművet a kezelési útmutató szerint kellő gondossággal használhatja.
  • A gépjármű állapotáért a bérlés ideje alatt minden esetben Bérlő felel.
  • Bérlő köteles betartani a közúti forgalomra vonatkozó érvényben lévő bel- és külföldi jogszabályokat.
  • Bérlő szabálysértés, gyorshajtás, esetleges szabálytalan parkolásával kapcsolatos költségeket köteles megtérítenie.
  • A bérelt gépjárművel Magyarország területét csak Bérbeadó előzetes írásos engedélyével lehet elhagyni.
  • Saját hibás baleset esetén a Bérlő a Bérleti szerződésen feltüntetett biztosítási önrész feltételei szerint köteles Bérbeadónak kártérítést fizetni.

Autóbérlés Általános Szerződési Feltételét az alábbi linkre kattintva tekintheti meg:

Általános

Szolgáltatásaink

Szaktanfolyamok GKI

Képzések

Kategóriás képzések

Bemutatkozás

Kapcsolat

Főoldal

© Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Székhely: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4. fszt | Adószám: 25341672-2-41 | Cégjegyzékszám: 01 09 278979

Szaktanfolyami képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/81/A/2631/1/2016
Járművezető – képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/82/A/2565/1/2016
Felnőttképzési engedély száma: E-001461/2016 ( 2016. május 18. – 2022. december 31.)

B/2021/000113 (2021. január 11. – visszavonásig) | E/2020/000389 (2020. november 24. – visszavonásig)
E-mail cím:
modernmobilgroup@gmail.com

© 2021 Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva

Szerződési feltételek

Azonnali autóbérlés kedveszményes árakon Heves Megyében, Gyöngyösön és vonzáskörzetében!

Modern Mobil Group Kft.

Modern Mobil Group Kft.

Bérautót szeretne saját autójának javítása idejére, vagy egy hosszabb kirándulást tervez, esetleg költözködne, szállítania, de kicsi az autója?

Minden útra van megoldásunk! Válasszon kedvező áru bérautóink közül!

Nálunk gyorsan, olcsón és rugalmasan juthat bérautóhoz!

A rövid távú bérleteken kívül lehetősége van az autók hosszú távon történő kölcsönzésére, mely esetén a tervezett futamidőnek megfelelően egyéni, testre szabott árakkal, és szolgáltatáscsomagokkal próbáljuk az ügyfelek minden igényét kielégíteni!

Autóink előzetes egyeztetés esetén autópálya matricával együtt is igénybe vehetőek.

Nálunk NINCS napi kilométer limit és kauciót SEM kell fizetnie!

Megbízható, változatos járműparkunk, és professzionális szolgáltatásaink az Ön rendelkezésére állnak, ha bérautót keres, vagy flottáját bővítené cége igényeire szabott költséghatékony bérleti konstrukcióban.

Foglaljon időpontot most! Sikeres foglalását rövid időn belül visszaigazoljuk.

Hívjon minket bizalommal a +36 30 436 1907 telefonszámunkon!

Vagy lépjen velünk kapcsolatba Facebook oldalunkon, e-mailben vagy személyesen.
Ha bármi észrevétele van a gépjárművel kapcsolatban kérjük ezt jelezze felénk.

Szolgáltatásaink

Szaktanfolyamok GKI

Képzések

Kategóriás képzések

Bemutatkozás

Kapcsolat

Főoldal

© Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Székhely: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4. fszt | Adószám: 25341672-2-41 | Cégjegyzékszám: 01 09 278979

Szaktanfolyami képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/81/A/2631/1/2016
Járművezető – képzési tevékenység engedély száma: KE/ST/82/A/2565/1/2016
Felnőttképzési engedély száma: E-001461/2016 ( 2016. május 18. – 2022. december 31.)

B/2021/000113 (2021. január 11. – visszavonásig) | E/2020/000389 (2020. november 24. – visszavonásig)
E-mail cím:
modernmobilgroup@gmail.com

© 2021 Modern Mobil Group Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva

Flottakezelés

Modern Mobil Group Kft.

Modern Mobil Group Kft.

Teljes körű szolgáltatás a már meglévő flottára, vagy új gépjármű flotta kialakítására.

A Modern Mobil Group Kft. örömmel veszi át a már meglévő gépjármű flottája kezelését.

Járműpark kezelési csomagunk csökkenti az adminisztrációs terheket, a folyamatos, és áttekinthető riport-rendszer segítségével nyújt költséghatékony mobilitást, és megoldást.

Az általunk nyújtott szolgáltatás előnyei:

– flottafolyamatok optimalizálása

– a járműpark költséghatékony felhasználása

– egyszerűsített adminisztráció

– részletes riportok

– dedikált kapcsolattartás

– segítségnyújtás a használt autók értékesítésében.